Térinformatikai szoftvereket vehet át az állami természetvédelem a Természetvédelmi Információs Rendszer működtetésére
Haraszthy László a Környezetvédelmi és
Vízügyi Minisztérium természetvédelmi helyettes államtitkára október 6-án adja
át a nemzeti parkok igazgatóinak és a központi egységeknek a Természetvédelmi
Információs Rendszer működtetéséhez szükséges széleskörűen hasznosítható,
szabványos térinformatikai alapszoftvereket. A térinformatikai szoftverek
használatbavételével megkezdődhet a természetvédelmi törvény által előírt,
nemzetközi követelményeknek is megfelelő adatgyűjtő és -szolgáltató rendszer
kiépítése.
A természetvédelmi törvény
előírja a természet védelmével kapcsolatos egységes, a nemzetközi
követelményeknek is megfelelő információs rendszer működtetését. A
Természetvédelmi Információs Rendszert (TIR) a Környezetvédelmi és Vízügyi
Miniszter az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer önálló részeként
működteti.
A TIR kialakításának célja,
hogy a területi és központi szervek természetvédelmi adatbázisainak (természeti
értékek – földtani, víztani, növénytani, állattani, tájképi, kultúrtörténeti,
ökoturisztikai objektumok – és védett természeti területek) nyilvántartását az
Európai Uniós rendszerekkel is kompatibilis egységes térinformatikai rendszerbe
szervezze (adatgyűjtés, tárolás), és így jelentősen növelje a természetvédelmi
szakmai munka hatékonyságát (elemzés, megjelenítés). Az információs rendszer
kiszolgálja a hatósági, szakhatósági feladatok elvégzését, a stratégiai szabályozást
és tervezést, a természetvédelmi- és vagyonkezelést, a védetté nyilvánításokat,
a kutatási és biodiverzitás monitorozási feladatokat, valamint az oktatással,
bemutatással és közönségszolgálattal kapcsolatos feladatokat. A TIR végzi majd
továbbá az EU és egyéb nemzetközi kötelezettségvállalások adatszolgáltatását, a
kárelhárítási-, felelősségi-, támogatási rendszerek kiszolgálását, és a
szakmai-vezetői döntés előkészítés támogatását.
2002-ben a természetvédelmi
helyettes államtitkár létrehozta a Természetvédelmi Informatikai Tanácsadó
Testületet, amely a TIR kialakítását, a természetvédelmi informatikai stratégia
kidolgozását koordinálja. Ezt követően 2004-ben a tárca átszervezésével
létrejött a magyar természetvédelem történetében előzmény nélküli önálló
szervezeti egység, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi
Főigazgatóság Természetvédelmi Igazgatóság Élővilágvédelmi Főosztálya, amely a
TIR üzemeltetését, természetvédelmi adatok gyűjtését és szolgáltatását
irányítja. A rendszer beindításának, illetve országosan egységes működése
biztosításának alapfeltétele a területi és központi üzemtetők képzése. Ennek
érdekében 2004-ben 60 munkatárs térinformatikai továbbképzésen vett részt.
2003-ban a természetvédelmi
központi és területi szervekhez térinformatika szerver számítógépek (23 db) és
adatgyűjtő terepi eszközök (13 db GPS, 11 db PDA) kerültek 65 MFt értékben.
A TIR kialakítását a MITS
(Magyar Információs Társadalom Stratégia) kiemelt kormányzati programként
kezeli, a rendszer Természetvédelmi Alapobjektum Tárának (TAR) kialakítását az
Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta.
A TIR biotikai modul 2004.
évi egységes bevezetése érdekében megtörtént a természetvédelmi törzsadattárak
felülvizsgálata, aktualizálása és egységesítése. Elkészült az adatbeviteli
felület, és megtörtént az adatgyűjtés informatikai kiszolgálását a jövőben
biztosító nemzeti parki munkatársak továbbképzése.
A TIR működésének
alapfeltétele, hogy egységes térinformatikai környezetben valósuljon meg a
fejlesztés, és ez a környezet illeszkedjen, illetve átjárhatóságot biztosítson
a tárca környezetvédelmi és vízügyi alrendszereihez. Magyarországon – a
nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan – a környezetvédelem és a vízügy területén
több szakmai alkalmazás is már az ESRI térinformatikai alapeszközeire építve
működik. Így a különböző ágazatok informatikai összhangja, együttműködése
biztosított.
A rendszer egységes
térinformatikai szoftver-környezetének kialakítására a TIR az ESRI
természetvédelmi programjához (további részletek a http://www.conservationgis.org
címen) benyújtott pályázaton 241 MFt értékű térinformatikai szoftver (ArcGIS
termékcsalád) kedvezményes használati jogát nyerte el. A szoftvereket Haraszthy
László természetvédelmi helyettes államtitkár 2004. október 6-án 11 órakor, a
Természetvédelmi Információs Rendszer Tanácsadó Testületének ülésén veszi át az
ESRI Magyarország képviselőjétől, és ünnepélyes keretek között adja át a
területi szervek (nemzetipark-igazgatóságok) és a központi egységek (KvVM TvH
és az OKTVF TVI) képviselői részére.